A Fal Megnyílik

Bandi, akinek már a meredek lépcső is az idegeire ment, mérgesen rántotta meg a vállát. „Na, akkor most mit bámulunk? Megpuszilja valaki, vagy itt gyökerezünk hajnalig?” – mordult fel, és egy elhamarkodott, dühös mozdulattal épphogy hozzáért a falon derengő szimbólumhoz. Nem is akarta, de a mozdulatában benne volt az egész napi bosszúság.
A fal azonnal reagált. Nem robajjal, hanem mély, zengő rezgéssel, mintha maga a kő lélegezne fel. A csiszolt felület csendes kattanással kettévált, és lassan egy sötét, lefelé vezető repedés nyílt meg mögötte. A friss, hideg levegő azonnal elárulta, hogy ez nem zsákutca.
Mirella élesen felhorkant. „Na, tessék. Ennyit a bámészkodásról. Legalább most már tudjuk, miért van itt.” Borda, a megszokott morcos csenddel, de feszült izmokkal lépett a nyílás elé. Az idős asszony szeme összeszűkült, haragja csak növekedett a hirtelen fordulat láttán. Újabb lépcső, újabb sötét lyuk.
A repedésből áradó huzat csontig hatoló hideget hozott. Borda elsőként indult meg a szűk, alig látható hasadékba. Léptei tompa visszhangot vertek. Bandi szitkozódva követte, szorosan a falhoz simulva. Mirella utoljára indult, pillantása a csapatra szegeződött. Az idős asszony, utolsónak, szinte húzta magát a hasadékba, minden mozdulatában vibrált a felgyülemlett ingerültség.