A szimbólumok útmutatása

Bandi azonnal a táskájába nyúlt, és előhalászta a vastag, bőrkötésű kódexet. A réztábla vésett jelei szinte tükörképként köszöntek vissza a lapokról, mintha a könyv és a fal egyazon tudás rejtélyes kulcsát tartanák. – Ezek... ezek nem csupán díszítések – motyogta Bandi, ujjával végigsimítva a hideg fémet, majd a kódex hasonló ábráira mutatott. – Valami útmutató ez, de nem értem, mihez.
Az idős asszony Bandi mellé lépett, tekintetével fürkészve a jeleket. – Útmutató, mondod? – morfondírozott. – Nos, ha a pára a hajtóerő, és a fűszerek a lélek, akkor a karok alighanem a célt szabják meg. Talán nem az illat az egyetlen, amit szabályoznak. Lehet, hogy az áramlás irányát, vagy épp a... a tér szövetét befolyásolják.
Borda, aki eddig csak a meleg kövön pihent, felkapta a fejét az „irány” és „tér” szavakra, és gyanakodva pislogott a fogaskerekek felé. A csendes morajlás hirtelen fenyegetőbbnek tűnt a fülében.
Bandi a kódexet lapozgatva próbált összefüggést találni. Az egyik lapon egy stilizált, felfelé mutató nyíl ábrája volt látható, alatta pedig három kisebb kör, amelyek közül az egyik árnyékolt volt. A réztáblán pontosan ilyen ábrák sorakoztak a karok alatt. – Nézzék! – kiáltott fel. – Ez a nyíl! És ez a három kör... mintha azt mutatná, melyik állásban kell lennie a karnak.
Óvatosan megragadta az első állítókart. Hideg volt és nehéz, de könnyen mozgott. A kódex rajza szerint az első kart középső állásba kellett billenteni. Ahogy ezt megtette, a közeli fogaskerekek ritmusa megváltozott, mélyebb, zengő hangot adva ki. A gőzáramlás is erősebbé vált, és a levegőben a korábban is érzett fahéj-szegfűszeg illat mellé most egy csipetnyi frissítő citromfű is vegyült.
Az idős asszony szeme felcsillant. – Lám, máris frissebb a levegő! De vajon ez hova vezet?
Bandi a következő szimbólumot kereste a kódexben. Egy spirális jel, mellette két árnyékolt kör. – Ez a második karhoz tartozhat – gondolta hangosan. A spirál a mélységet jelentette. Feszült csendben mozgatta a második kart, a kódex utasítása szerint, a legalsó állásba. Ekkor a csarnok túlsó végén, a falban, ahol eddig csak sima kőfelület volt, hirtelen egy mély dörrenéssel egy rejtett, boltíves átjáró kezdett feltárulni. A kőfalak lassan, nehézkesen csúsztak szét, egy újabb, sötét lépcsősort tárva fel a gőzös, fűszeres homályban. A csapat megdöbbenve bámulta a hirtelen megnyílt utat.