A sziklahíd körvonalai

A csiszolt kőlapokkal kirakott lejtőn kényelmesen haladtak lefelé. A meleg levegő itt édeskesernyős, kamillára emlékeztető illatot hordozott, ami gyorsan megnyugtatta a fáradt vándorokat. Az idős asszony mélyet sóhajtott a jóleső melegben, s elégedetten simította el kendőjét a nyakán, miközben Bandi magabiztosan mutatta az utat a fáklyával.
Borda a csapat mögött lépkedett, csendes léptei puhán koppantak a sima köveken. Bár a szeme sarkából még mindig a falak sötét zugait pásztázta, a válláról érezhetően lehullott a kezdeti feszültség. A járat hamarosan kinyílt, s egy tágas, szurdokszerű mélység szélén értek véget a csiszolt kőlapok.
Odafentről, rejtett sziklahasadékokon át halvány fénysugarak szűrődtek be a homályba. A sugarak a szemközti, nedvesen csillogó sziklafalra vetültek, ahol egészen különös, finom mintázatot rajzoltak ki. Mintha egy ősi térkép megelevenedett vonalai világítottak volna a sziklába vésve, kijelölve a járatok hálózatát.
– Nézzétek csak – mutatott Bandi a fénylő sziklafal felé bizakodva. – A fények nem véletlenül gyűlnek ott össze. Az az ábra pontosan a továbbvezető utat rajzolja ki nekünk.
A mély szakadék felett egy keskeny sziklahíd ívelt át a túloldalra, amelyet a felszálló gőz fátyla finoman betakart.