A sziklafolyosó csendje

Miután az idős asszony szusszant egy keveset, megigazította kendőjét, és megújult erővel tápászkodott fel a kisimult kőlapról. Bandi szó nélkül kapta vállára a felhalmozott holmit, majd a szűk szurdokbejárat felé intett társainak. Borda óvatosan az élre vágott, úgy lépett be a sziklafalak közé, ahol a közvetlen napfény már csak keskeny, aranyló csíkokban érte el a kavicsos ösvényt.
A szurdok hűvös, árnyas klímája kifejezetten üdítően hatott a tikkadt vándorokra. A magasba nyúló sziklafalak szinte teljesen kizárták a külvilág feszültségeit; csupán a kavicsok halk ropogása és a saját lépteik enyhe visszhangja kísérte őket a kanyargó sziklafolyosón. Ahogy beljebb értek, Bandi tekintete egy apró, természetes sziklaöbölre tévedt, ahol a szikla repedéséből vékony, tiszta vízér csordogált alá egy simára csiszolt kőtálba.
Az idős asszony hálás sóhajjal merített a hűs forrásvízből, míg Borda feszült figyelemmel pásztázta a szurdok túlsó kijáratát. A sziklafal védelmében Bandi egy gyors pillantást vetett a vizes kövekre, megnyugodva tapasztalva, hogy az ösvény erre a védett zugra vezetett, ahonnan biztonságban folytathatják az utat a völgy mélye felé.