A sziklaerkélyen feltáruló térkép

A feltáruló kőkapu mögött meleg, aranyló pára sűrűsödött, amely kellemesen átforrósította a nyirkos barlangi levegőt. A küszöbön túl egy meredeken lefelé kanyargó, széles kőlépcső tárult fel, melynek koptatott fokait finom, csillogó por borította.
Borda intett a többieknek, s óvatos léptekkel indult el a lejtőn, miközben a mennyezeten felragyogott térkép emléke még mindannyiuk szemében ott kísértett. A lépcsősor hirtelen véget ért, s a barlang fala meglepő tágassággal nyílt szét: a csapat egy hatalmas sziklaerkélyen találta magát, amely fenyegetően nyúlt ki a tátongó mélység fölé.
Az idős asszony meglepetten horkantott fel, ahogy a peremre érve a mélybe pillantott, s Bandi is megbabonázva meredt a szédítő mélységbe. Lent a sötétben az aranyló fényfolyók pontosan azt a mintázatot rajzolták ki, amit az oltár felett láttak. A hegy mélyén lüktető erek élőben pompáztak, s a zengő hang ritmusára fel-felizzó borostyánáramlatok megvilágították a falak rejtett járatait.
Mirella elégedett mosollyal simította meg a sziklaerkély hideg peremét. A mennyezeti térkép mostanra valósággá vált a szemük előtt, megmutatva, merre folytatódik az út a csatornák labirintusában.
– A rajzolat pontos volt – mutatott Borda a szakadék túloldalán nyíló, óriási vájat felé, ahová az arany folyamok mind összefutottak.