A szegénytelep ígérete

A didergő küldött halkan megköszönte az égieknek a találkozást, miközben fázósan összébb húzta rongyos posztóköpenyét. Mirella meleg, bíztató mosollyal hajolt le hozzá a szekér bakjáról, s halk szavakkal megnyugtatta: a gabona és a ritka orvosság már biztonságos rejtekhelyen várja, hogy az éj leple alatt eljuttassák a rászorulókhoz.
Borda halkan megszimatolta a jövevényt, majd amikor felismerte a szegénytelep ismerős szagát, barátságos, tompa horkantással csóválni kezdte a farkát. A gyanakvás azonnal feloldódott a ködös levegőben. A lány egy kis csomag szárított gyógynövényt és egy karéj friss kenyeret nyújtott át a férfinak közvetlenül a köpenye alól, hogy a legégetőbb bajokon már most enyhíteni tudjanak.
– Menj előre, barátom, és szólj a véneknek, hogy a tiszttartó kopói szárazon maradtak! – kacsintott Mirella pikírt mosollyal. – Ha a zsandárok a nyomunkat keresnék, legfeljebb a kövér úr hiúságát találják meg a sárban.
A férfi hálás bólintással eltűnt a sűrű párában, Mirella pedig átirányította a szekeret a sekély medren keresztül. A patak hideg vízsugarai frissítően locsantak a kerekek küllői között. Borda éberen fülelt a part menti bozótos felől érkező halk neszre, de a völgybéli pára most az ő szövetségesük volt: csendben, biztos léptekkel jutottak át a túloldalra, egyenesen a szegénytelep védelmet nyújtó, kanyargós sikátorai felé.