A szatócsbolt forgataga

A vékony résen át fűszeres szárított gyógynövények és füstölt áru illata csapott ki, keveredve a vásárlók feszült tülekedésének zajával. A pult mögött egy pöffeszkedő, vörös képű szatócs éppen fennhangon hordta le az egyik didergő jobbágyasszonyt, aki néhány garasért próbált egy kevés lisztet alkudni a gyerekeinek.
Mirella nem tehethetett róla, a szája sarkában gúnyos mosoly bujkált. Kihasználva a szatócs ordítozását és a vevők elégedetlen zúgolódását, határozott mozdulattal feljebb tolta a nehéz tölgyfa csapóajtót. Egyetlen kecses mozdulattal felpattant a faláda mögötti árnyékos sarokba, majd azonnal intett a többieknek is.
Borda, mint egy csendes árnyék, elsőként szökkent fel mellé, elszántan vigyázva úrnője minden léptét. Bandi és az idős asszony szorosan a nyomukban kapaszkodtak fel a kőlépcső sötétjéből, tüstént lehajtva a fejüket a polcok homályában.
– Na, most nézzük, miből él ez a gőgös kalmár – kacsintott Mirella a társaira, miközben elsimította a köpenyét, hogy a zsákmányolt sonkák véletlenül se bukjanak ki a belső zsebekből.
A csapat zökkenőmentesen vegyült el a nyüzsgő tömegben. A kapzsi kereskedő észre sem vette, hogy a pince mélyéről új jövevények bukkantak elő a ládák mögül. Mirella magabiztosan igazította meg a vállán a kendőjét, s a pult felé indult, készen arra, hogy némi felfordulással egyengesse a társaság útját.