A sejtelmes szerkezet

Ahogy a tűz apró lángjai feltámadtak a sziklák tövében, a kőjárat mélyéből meleg, párás légáramlat csapott ki. Bandi óvatosan megemelt egy égő gallyat, és a sötét folyosó felé nyújtotta. A lebegő párafelhőben a narancsos fény furcsa, mozgó árnyakat vetített a mohás kőfalakra.
– Ott belül... valami van – suttogta Bandi fojtott hangon. Bár a félelem szorította a mellkasát, kíváncsiságától hajtva tett egy óvatos lépést előre.
Borda behúzott farokkal, feszülten lapulva követte a fiút. A kutya halk szűköléssel jelezte idegességét: a nedves kövek szaga mögött valami mesterséges, finom tengelyzsír és dörzsölődő kő illatát érezte. Az idős asszony szorosan mögöttük haladt, vándorbotjának tompa koppanása ritmikusan visszhangzott a szűk alagútban.
– Csak óvatosan, fiam! – figyelmeztette halkan az asszony, miközben riadtan kémlelte a homályt.
A járat hamarosan szélesedni kezdett, s a halk morajlás, ami eddig csak távoli zúgásnak tűnt, mély, ütemes kattogássá erősödött. A kőfolyosó közepén egy elképesztő szerkezet tárult a szemük elé. A simára csiszolt kőpadlóba süllyesztve egy hatalmas, folyamatosan forgó mechanikus kőgolyó mozgott, amelyet láthatatlan fogaskerekek hajtottak a párás sötétségben. A gömb nedves felülete sejtelmesen csillogott a fáklya fényében.