A ritmikus kőgömb

Borda lassú, megfontolt léptekkel haladt a félhomályos folyosón, karját félig felemelve, hogy felkészüljön bármiféle váratlan akadályra. A döngő morajlás minden egyes lépéssel felerősödött, s a padló finom rezgése átsugárzott a csizmájuk talpán. Az idős asszony szorosan Bandi mögött lépkedett, szemében azonban félelem helyett inkább kíváncsiság csillogott; a megszerzett gyógynövények fűszeres illata még mindig ott bujkált az alagút hűvös levegőjében.
A folyosó egy éles kanyart vett, s a táguló járat közepén meglepő látvány tárult eléjük. Egy hatalmas, simára csiszolt kőgolyó állt a tér közepén, amely sárgaréz tengelyeken nyugodva, komótos ritmusban forgott körbe-körbe. A mechanikus szerkezet fogaskerekei rejtve maradtak a fal mélyén, ám a gömb folyamatos mozgása hajszálpontosan pumpálta a friss, tiszta levegőt a kőjárataik hálózatába.
– Ez nem veszélyes szerkezet, hanem egy ősi szellőzőgép! – állapította meg Bandi könnyed mosollyal, miközben óvatosan közelebb lépett a monumentális gömbhöz. Megérintette a kő hűvös, polírozott felületét, amely egyenletesen siklott a tenyere alatt.
Borda megkönnyebbülten fújt egyet, majd óvatosan megkerülte a forgó kőgolyót. A szerkezet mögött a sziklafal egy szélesebb kiöblösödésbe vezetett át, ahol a friss légáramlat már egyértelműen a továbbvezető út irányát mutatta. Az idős asszony megállt a gömb mellett, s elégedetten bólintott: a csodás mechanika védelmében a járatok levegője évezredek óta tiszta és élhető maradhatott.