A fémrács mögötti folyosó

Bandi gondosan összegyűjtött egy-egy marékkal a legjobb állapotban megőrzött levelekből és finom porokból, majd óvatosan a szütyőjébe csúsztatta őket. Az idős asszony hálásan bólintott; a melengető fűszerillat nemcsak a testüket töltötte fel új erővel, de a reményt is visszahozta a szívükbe. A csarnok nyirkos kőfala mellett álló rézkút mechanizmusa lassan csendesedett, ahogy az utolsó kis fiók is rögzült a helyén.
A társaság a szellőzőnyílás felé fordult. Borda haladt elöl, résen tartva a szemét, míg Bandi előhúzta a még mindig kéznél lévő rézkulcsot. A rácsozat tövében, egy alig észrevehető rézveret mélyén bukkant rá az apró kulcslyukra. Ahogy elfordította a szerszámot, a nehéz fémrács halk kattanással engedett, és feltárult a sziklába vájt, keskeny rés.
A nyíláson át hűvös, tiszta légáramlat csapott ki, jelezve, hogy a járat nem zsákutca. Az idős asszony óvatosan lépte át a magas küszöböt, Bandi pedig mögöttük zárta az apró szerkezetet, hogy a csarnok párája se jusson utánuk. Egy újabb, félhomályos kőfolyosóra érkeztek, ahol a falak hűvös nyugalmat árasztottak.
A járat mélyéből azonban tompa, ritmikus morajlás szűrődött ki. Borda megtorpant, és a sötétbe meredt: valami odalent rendszeres időközönként megrázta a sziklát.