A réznyelv üzenete

Az aranylóan derengő folyosón haladva a levegő kellemesen szárazzá és meleggé vált, mintha egy nyári napsütötte sziklafal mellett sétáltak volna. Borda elégedetten porolta a finom port a kőpadlón, sötét bundája szinte meglágyult a jóleső melegben. Az idős asszony megkönnyebbülten egyenesítette ki derekát; a fagyos huzat után ez a simogató forróság valóságos áldásnak bizonyult sajgó ízületeire.
Bandi kíváncsian méregette a simára csiszolt falakat, amelyeken finom, rézkarcra emlékeztető minták futottak végig. – Olyan ez a hely, mintha maga a kő is lélegezne – jegyezte meg mosolyogva, miközben ujjaival óvatosan követte az egyik véset ívét.
Néhány lépés után a járat kiszélesedett, s a folyosó közepén egy karcsú, sárgarézből öntött oszlop magasodott. Az oszlop törzséből egy finoman megmunkált, kiugró réznyelv nyúlt ki, amelyen apró, ismeretlen szimbólumok sorakoztak. A kristálytiszta forrásnál talált kulcs elfordítása láthatóan működésbe hozta a mélyben rejtőző szerkezetet, mert a sárgaréz felület halk kattanással egy újabb apró rekeszt tárt fel.
Mirella a pult fölé hajolt, s végigsimított az oszlop csiszolt peremén. A kis fülkében megbújó rézszerkezet elfordítására a járat falain lévő szimbólumok lágyan felizzottak, utat mutatva a továbbhaladáshoz.