A pillér rejtekében

Mirella elvágólag, határozott léptekkel haladt a kapu felé, ahol a pillér sűrű árnyékot vetett a szekerek és a bámészkodók közé. A csapat követte, Bandi és Borda feszült figyelemmel pásztázta a környezetüket, készen bármilyen hirtelen mozdulatra. Az idős asszony szorosabban markolta az élelmet, morcosan nézett fel a vámszedők irányába, mintha puszta tekintetével akarná elűzni őket.
A felborult káposztás szekér valóban áldás volt. A kofák továbbra is hangosan veszekedtek, miközben a földre gurult zöldségeket próbálták összeszedni, még nagyobb felfordulást keltve. Mirella a tumultus szélére vezette a csapatot, ahol a tömeg sűrűbben torlódott össze, szinte teljesen elrejtve őket az őrök éles tekintete elől. Egy pillanatra Borda tekintete találkozott az egyik őr pillantásával, de a hajdú figyelmét azonnal lekötötte egy másik, hangoskodó piaci árus.
Láthatatlanul olvadva a tömegbe, a csapat szinte súlytalanul siklott el az egyik kapupillér mellett. Az őrök nem vettek tudomást róluk, figyelmüket a nagyobb szekerek és a hangosabb viták kötötték le. Mirella egy alig észrevehető kézmozdulattal jelezte, hogy folytassák, s már kint is voltak a zsúfolt kapualjból, egyenesen a piactér forgatagába. A feszültség enyhült, de csak annyira, amennyire a frissen szerzett szabadság ígérete megengedte.
A kapun túl a hangzavar semmit sem csökkent. A piactér nyüzsgött az élettől, az árusok kiabáltak, a vevők alkudoztak, és a földön futó gyermekek keresztül-kasul szaladgáltak a lábak között. A csapat egy szélesebb, kövezett útra tért, amely a város szívébe vezetett. Mirella előretekintett, tekintete máris a következő célt kereste a tömegben, a zsákmányolt élelemmel a batyukban pedig már jóval könnyebb volt a légzés, noha a veszély sosem távozott teljesen.