A kapu árnyékában

A szatócsbolt szűk ajtaján túl a hűvös piaci levegő fogadta őket, ám a megkönnyebbülés pillanata gyorsan szertefoszlott. A piactér boltíves kapujában két fegyveres őr és egy morcos vámszedő állta útját a kifelé tóduló tömegnek. Minden batyut és szekeret tüzetesen átkutattak, hogy behajtsák az urasági illetéket.
Borda tekintete sötét lett, ujjai fenyegetően a tőre markolatára tapadtak.
– Átkutatók. Csapdába szorulunk – sziszegte élesen, készen arra, hogy erőszakkal törjön utat.
– Maradj veszteg! – vágott közbe Bandi, s a hangjában forró düh feszült. – Semmi csetepaté!
Az idős asszony görcsösen szorította a köpenye alá rejtett kenyeret. Ráncos arca eltorzult a dühös elszántságtól.
– Nem adjuk a jussunkat! Ha hozzám ér az a hajdú, a szemét vájom ki! – sziszegte felindultan.
Mirella hűvös, maró pillantással intette csendre a társaságot, noha belsejében neki is forrt a vére a pöffeszkedő hajdúk láttán. A kapu melletti zűrzavar – egy felborult káposztás szekér és a kiabáló kofák tumultusa – pont a kellő fedezéket nyújtotta.
– Elég a morgásból. A szélen elcsúszunk – jelentette ki Mirella kurtán, majd magabiztosan a tolongó kofák közé terelte őket, egyenesen a kapu árnyékos pillére felé.