A piactér kapujában

Mirella teátrális léptekkel szelte át a tömeget, majd pontosan a dühös szatócs és a megriadt jobbágyasszony közé furakodott. Csípőre tett kézzel, meleg, de maróan élcelődő mosollyal tekintett a vörös képű kalmárra.
– Igazán méltóságos látvány, tekintetes uram! – kiáltotta olyan tiszta, csengő hangon, hogy a zsúfolt boltban egyszerre hallgatott el a zúgolódás. – Ekkora patáliát csapni néhány garas miatt, miközben a méregdrága fűszerei sárgulnak a polcon? Inkább mutassa meg azt a híres keleti portékát, amit a tehetős uraknak tartogat!
A szatócs meglepetésében eltátotta a száját. A kapzsiság azonnal átvette a hatalmat a méltatlankodás felett; a gazdag vevő reményében nyomban a felső polcok felé fordult, teljesen elfeledkezve a szegény asszonyról. Mirella egyetlen leheletfinom intéssel szorgalmazta a didergő nőt, hogy szedje a sátorfáját, s velük együtt húzódjon a kijárat felé.
Borda, kihasználva a rögtönzött műsort, csendben utat nyitott a tömegben. Bandi szorosan az idős asszony karjába kapaszkodva lépkedett mögötte, ügyelve arra, hogy a köpeny alá rejtett élelemkészlet el ne árulja őket. A szatócsbolt forgatagában senkinek sem tűnt fel, ahogy a társaság az utca felé vivő ajtón át észrevétlenül kicsusszant a hűvös levegőre.
Mirella még egy utolsó, gúnyos hajbókolással búcsúzott a pult mögött tüsténkedő kalmártól, majd könnyed léptekkel csatlakozott a többiekhez.