A páfrányos lépcsői

Mielőtt útnak indultak volna, Bandi megtöltötte a kulacsot a szikla tövében bugyogó, kristálytiszta forrásvízzel. Az idős asszony hálás mosollyal törölte meg a szája szélét a zamatos cseresznyék után, s megfiatalodott erővel támaszkodott a vándorbotjára. A rövid pihenő láthatóan jót tett a fáradt ízületeknek.
Borda óvatosan lépett a lejtő peremére, s botjával félretolta a dúsan burjánzó, magas páfrányokat. A zöld lombfüggöny mögött régi, kőbe vájt lépcsőfokok sora bukkant elő, amelyeket a természet már félig-meddig visszahódított. A mohás fokok meredeken, de biztonságosan vezettek lefelé, elkerülve a lejtő csúszós, avaros részeit.
– Erre könnyebb lesz a lejutás, óvatosan lépkedjetek – intett Borda, s figyelmesen előreindult, hogy kipróbálja a lépcsők szilárdságát.
Bandi gyengéden fogta az idős asszony könyökét, ügyelve minden egyes mozdulatára. Lassan, megfontoltan ereszkedtek lefelé a páfrányok árnyékos szorosa között. Ahogy a lejtő aljára értek, a sziklalépcső véget ért, s az erdő sűrűje egy napsütötte, bükkfákkal övezett erdei tisztásra nyílt meg, ahol a csendet már csak a lombkoronák halk susogása bontotta meg.