A napsütötte lankák ígérete

A lankás dombtetőről lefelé vezető csapás kényelmes haladást ígért, a vándorok lépteiben mégis ott bujkált a megmagyarázhatatlan óvatosság. A völgy felől hűvös fuvallat csapott fel, amely a kakukkfű édeskés illatával keveredve elűzte a délutáni hőséget.
– Figyeljünk... túl csendes a környék – suttogta Bandi szaggatottan, miközben gyanakvóan pásztázta a lenti facsoport sűrűjét. Megállt egy pillanatra, és megerősítette fogását az úti botján.
Az idős asszony szorosan a nyomában haladt, aggódó tekintettel figyelve a bokrok közti árnyékokat. Köténye szélét szorongatta megriadt mozdulattal.
– Igazad van, fiam... ne siessünk annyira – mormolta fojtott hangon, és óvatosan lépett a morzsalékos kövekre.
Borda halkan felmordult, füleit hátraeresztve szaglászta a száraz fűcsomókat. A kutya hirtelen megtorpant az ösvény kanyarulatában, mintha valami szokatlan szagot érzett volna a szélben, majd óvatos, lapuló léptekkel haladt tovább a csapás szélén.
Bandi lassan lejjebb ereszkedett a meredekebb részen, és figyelmesen segítette le az asszonyt a sziklás lépcsőfokon. A távolban a fák védelmében kanyargó patak csobogása sejlett fel, újabb állomást ígérve a társaságnak.