A mohás járat kapuja

Bandi nem sokat tehetetlenkedett a szikrázó rúnák láttán. A hűvös huzat mozgását követve a szellőzőnyílás pereméhez lépett, ahol a sziklafal egyenetlenségei között egy alig észrevehető apró illesztésre bukkant. A moharéteg alatt elrejtett réz foglalat lapult, pont akkora, mint a fűszerkamrában talált rézkulcs tollazata.
– Úgy tűnik, a kulcs nem a medencéhez való, hanem ehhez a nyíláshoz – jegyezte meg Bandi konnyed mosollyal, és határozott mozdulattal a zárba illesztette a kulcsot.
A finom szerkezet meglepően könnyen forgott el. Halk, fémes kattanás visszhangzott a fülkében, majd a szellőzőnyílás melletti sziklatömb simán eltolódott, feltárva egy jóval tágasabb, zöldesen derengő alagutat.
A beszűrődő levegő Friss, tiszta földillatot hozott magával. Az új járat falait selymes, üde mohapárna borította, amely valahonnan fentről érkező, lágy fényt tükrözött vissza, bevilágítva az előttük álló utat.
– No, ez már sokkal barátságosabb járat – bólintott elégedetten az idős asszony, miközben biztonságba helyezte a balzsamos tégelyt a szütyőjében. – Elvégre a korom sötétben bukdácsolás nem tesz jót a térdemnek.
Borda halk morajlással nyugtázta a helyzetet, és óvatosan lépett át a megnyílt küszöbön, Bandi pedig követve őt intett a többieknek, hogy szabad a vonulás a fénybe.