A mintázat illeszkedése

Bandi türelmesen figyelte a forgó kőgolyó ütemes mozgását, s a fáklya fényénél meglátta a fűszerkamrában lelt sárgaréz kulcs formájával pontosan egyező vájatot. Amikor a szerkezet lassú fordulata a megfelelő állásba hozta a mélyedést, Bandi nem teketovázott: határozott kézzel illesztette helyére a kulcsot, majd óvatosan elfordította.
Egy halk, éles kattanás visszhangzott a párás falak között, s a nehéz kőgolyó mozgása hirtelen megállt. A sziklatömb mögötti rejtett fogaskerekek mély morajlással csikordultak meg, s a hatalmas gömb lassan elgurult jobbra, egy pontosan beleillő fali fülkébe simulva. A járat elől teljesen eltűnt a gördülő akadály, s mögötte egy tágas, száraz csarnok tárult fel a vándorok előtt.
– Úgy tűnik, a jó öreg szerkezet megadta magát a türelemnek – jegyezte meg Borda elégedett mosollyal, miközben a fáklyát magasra tartva előrevilágított a tisztább levegőjű térbe.
Az idős asszony megkönnyebbülten felsóhajtott, s a friss huzatot érezve biztatóan megveregette Bandi vállát. A kis csapat lépteit már nem fojtogatta a gőz, a csarnok túlsó végéből pedig halvány növényi illat szivárgott be, jelezve, hogy a föld alatti járat végre a szabadba vezet. Bizakodóan léptek át a küszöbön, maguk mögött hagyva a mechanikus csapdát.