A mélybe vezető lépcsősor

Borda óvatosan előrelépett, nóziját a sötét nyílás felé nyújtva. A lentről felszálló meleg gőzpára megborzolta a szőrét, de a gyanakvása lassan kíváncsiságnak adta át a helyét. Nem érzett közvetlen veszélyt, így egy halk szimatolás után megindult lefelé a keskeny lépcsőfokokon.
– Úgy tűnik, a kódex nem csapott be bennünket – állapította meg az idős asszony, miközben óvatosan megragadta a falba süllyesztett, sárgarézből öntött korlátot. A sima fém meglepően meleg volt a tenyere alatt, mintha maga a mélyben húzódó fal is lélegezne. – Ha a szerkezet eddig hibátlanul működött, a lenti járat sem lehet kelepce.
Bandi szorosan a kódexet a mellkasához ölelve követte őket. Ahogy lejjebb értek a lépcsőn, a fenti fogaskerekek nehézkes zúgása lassan tompábbá vált, s helyét átvette egy egyenletes, halk csobogás. A falakat apró, polírozott réztükrök borították, melyek a fentről beszűrődő gőzfényt törtek meg, sejtelmes derengésbe vonva az alsó ösvényt.
A lépcsősor alján egy alacsony, félköríves folyosórészbe érkeztek. A padló közepén finoman megmunkált sárgaréz vályú húzódott, amelyben kristálytiszta, kellemesen fahéjillatú víz csordogált. A vályú peremén újabb vésett szimbólumok sorakoztak, várakozón csillogva a derengő fényben.