A kristályos térkép

Mirella óvatosan kinyújtotta a kezét, és ujjbegyeivel megérintette a fekete kőtömb hűvös, polírozott felszínét. Abban a pillanatban, ahogy a bőre a sziklához ért, a kékes lüktetés felgyorsult, és a suttogás egyetlen tisztán csengő, mély akkorddá csillapodott.
– Figyeljétek a mintázatot! – sziszegte Bandi halkan, közelebb hajolva. – A spirálvonalak nem csupán sima vésetek, hanem finom kis vájatok!
A kőtömb tetején, pontosan a vésett spirál közepén egy apró mélyedés pihent, amely kísértetiesen illeszkedett az oltárból korábban kiemelt fémrészlet alakjához. Mirella nem teketóriázott: előhúzta az apró tárgyat, és határozott mozdulattal a kőtömb közepébe illesztette.
A szerkezet száraz, fémes kattanással válaszolt. A fekete kőtömb halk morajlással kettényílt, és a belsejéből egy sziporkázó, kristályos fényoszlop törte át a csarnok félhomályát. A mennyezetre vetülő fénynyalábok egy ősi térkép körvonalait rajzolták ki, amely a hegy gyomrában rejtőző elfeledett járatokat mutatotta.
– Úgy tűnik, a hegy nem elnyelni akar bennünket, hanem utat mutat – mosolyodott el Mirella, majd Borda felé pillantott, aki elégedett horkantással nyugtázta, hogy nem csapott le rájuk semmi veszedelem. Az idős asszony megkönnyebbülten sóhajtott fel, miközben a kőtömb mögött egy eddig rejtett, tágas átjáró kövei lágyan félregördültek.