A kristálygömb emelvénye

A lépcső aljára érve a hűvös kőpadló rezonanciája szinte simogatta a talpukat. A csarnok vastag oszlopai között kékes fény derengése hullámzott, s a falak mentén finoman megmunkált rézcsövek futottak végig, mintha a szikla saját erei lennének. A tágas tér közepén egy nyolcszögletű, csiszolt sötétkő emelvény állt, aminek a közepén egy apró, áttetsző kristálygömb lebegett lágyan a sárgaréz állvány felett.
Bandi kíváncsian figyelte az oszlopok tövénél halkan mormoló fogaskerekeket, miközben Borda óvatosan körbejárt a terem szélén, fegyverét biztosan tartva. A léptek halk koppanásait lágyan verték vissza a magas boltívek. A feszültség lassan feloldódott bennük; a csarnokból nem csapdák fenyegetése, hanem egy óramű pontossággal működő, rég elfeledett szentély fenséges nyugalma áradt.
Az idős asszony az emelvényhez lépett, és megállt a lebegő gömb előtt. Kinyújtotta ráncos kezét, de nem érintette meg a felületét: a kristály belsejében apró, fényes szikrák táncoltak, ahogy megérezte az érkezők melegét.
– Ez a szerkezet nem zárva van előttünk, hanem várt bennünket – állapította meg halk, elégedett mosollyal.
Mirella reményteli pillantással nézett körbe a fényben fürdő csarnokban. A gépezet ekkor egy utolsót kattant, és a terem túloldalán a sziklafalból lágy ívű ülőfülkék, valamint tiszta forrásvizet kieresztő rézcsapok emelkedtek ki, békés pihenőt kínálva a fáradt vándoroknak.