A kőlap mögötti üreg

Bandi lassan, megfontolt mozdulattal csúsztatta a sáros rézdarabot a mohás kőgyűrű mélyedésébe. A fém apró, elégedett kattanással simult a vésett sávba, mintha pontosan oda tervezték volna. Néhány pillanatig csak az erdei csend honolt a tisztáson, s a lombkoronán átszűrődő szél lágyan borzolta a száraz avart.
Aztán a kőgyűrű belsejéből tompa, karcoló morajlás hallatszott. A mohával borított középső kőtömb lassan megmozdult, s a szerkezet alatt finom por szállt a magasba. Egy félkör alakú fedőlap csúszott félre, felfedve egy gondosan kirakott, száraz mélyedést. Nem félelmetes csapda lapult a sötétben, hanem egy ódon, vastag viaszos vászonba tekert csomag.
Borda óvatosan közelebb lépett, s botja hegyével megbökte a sziklanyílást, ellenőrizve a talaj biztonságát. Az idős asszony halk sóhajjal törölte meg a homlokát, örülve a váratlanul békés fordulatnak. Bandi nem habozott tovább: térdre ereszkedett, és óvatosan kiemelte a nehéz göngyöleget a kő gyomrából.
Amikor kiszabadították a védőrétegből a leletet, egy finoman megmunkált rézorsó villant meg a napfényben. Oldalára aprólékos, éles vonalakkal húzott jelzéseket karcoltak. A vándorok összehajoltak a tárgy felett: a rajzolt minták tisztán mutatták az utat a fák közt megbúvó régi fűszerkamra irányába.