A kőkapu küszöbén — új hang

Bandi egy lépéssel megelőzte a többieket, és a fáklyát közelebb tartotta a robusztus kőfelszínhez. A kapu lapján látható finom, spirális vésések megelevenedtek a lobogó tűzfényben, de ami még meglepőbb volt, a mennyezet felől érkező vékony fénysugár pontosan a kapu közepén lévő mélyedésbe mutatott.
– Úgy tűnik, ez a hegyi térkép nemcsak az utat mutatja, hanem a zár helyét is – állapította meg Bandi könnyed mosollyal, s megérintette a kőbe vájt hűvös mintázatot.
Borda nem teketóriázott. Széles vállával megtámaszkodott a kapu szélénél, óvatosan felmérve a kőszerkezet súlyát és épségét. A masszív felület meg sem mozdult a nyomására, ám amint ujjaival végigpásztázta a világító fénypont körüli réseket, egy apró, elmozdítható kőéket talált. Egy határozott, de óvatos nyomással beljebb tolta a kövecskét.
Az idős asszony halkan fellélegzett, amikor a sziklafal belsejéből halk, tompa kattanás hallatszott, mintha egy évszázadok óta alvó szerkezet ébredt volna fel. A fénysugár pillanatra megremegett a szálló porban, s a nehéz kőkapu centiről centire, mély morajlással elkezdett tárulni, feltárva a mögötte rejtőző újabb csarnokot.