Véget nem érő történet

Mirella és az ekhós szekér · Mirella

A kitáruló szárnyak

A zúgás lassan egyetlen, mély és határozott csattanásban teljesedett ki. A vaskos tölgyfa ajtó közepe körülbelül két ujjnyira hátrébb ugrott, majd olyan kényelmes, komótos nyikorgással kezdett befelé tárulni, mintha csak egy álmos öregember nyújtózkodna a reggeli napsütésben. A felgyülemlett ősi por apró, táncoló felhőkben szállt fel a résből, s a földillatú, hűvös fuvallat még érezhetőbbé vált.
Bandi izgalmában már lépett volna is előre, de Borda széles karja reflexszerűen útját állta. A tapasztalt férfi óvatosan megvárta, míg a nehéz faszárny egészen a sziklafalnak koccanva megállt. Odabent sötétség uralkodott, ám nem az a fojtogató, dohos fajta, hanem a hűs, rejtett járatok hívogató csöndje.
Az idős asszony meleg, elégedett mosollyal simította meg a tölgyfa faragott felületét. A spirál mintája most, hogy az ajtó teljesen kinyílt, mintha új értelmet nyert volna: a faragott vájatok íve pontosan a mögötte húzódó kőlépcső kanyarulatát mintázta.
– Na látod, fiam – kuncogott halkan az asszony, a türelmetlen Bandira pillantva. – A jó munkához idő kell, a zár pedig megvárja a maga ritmusát.
Borda előhúzta a fáklyát, szikrával lángra lobbantotta, s a sárgás fény pászmája azonnal megvilágította az első néhány lefelé vezető, simára kopott kőfokot. A kis csapat nem teketóriázott tovább: a kíváncsiság felülkerekedett az óvatosságon, s megkezdték az ereszkedést a sejtelmes mélységbe.
Ebben a részben

Szereplők

—

Helyszín

—

Előző jelenet szereplői

  • bandi
  • borda
  • idos-asszony

Részvétel

Részvétel

A művelethez belépés kell.

A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.