A kijelölt ösvény

A szűk járat meredek ívben tekergőzött lefelé, de Borda biztos léptei mögött a kis csapat meglepően gyorsan haladt a kanyargós sziklafalak között. A hegy lüktető morajlása lassanként megszokottá vált, mint egy óriási, alvó lény egyenletes szívverése, amely nem fenyeget, csupán jelen van.
Néhány tucat lépés után a folyosó hirtelen kiszélesedett, s a kék fénysugarak egy elágazáshoz vezették őket. A jobb oldali ágat sűrű, kénes szagú homály borította, míg a bal oldali ösvény simára csiszolt kőlapokkal volt kirakva. A mennyezetről alávetülő fénypászmák pontosan erre a bal oldali, rendezett útra mutattak, csillámló porszemcsék táncoltak a derengő sugarakban.
– Úgy tűnik, a térkép nem hagyja, hogy tévútra tévedjünk ebben a mélyben – jegyezte meg Mirella halk elégedettséggel, miközben egy könnyed mozdulattal előreintett. – A jó ösvényt választani mindig egyszerűbb, ha valaki megvilágítja az ember előtt a lépteit.
Bandi megkönnyebbülten sóhajtott fel, látva, hogy a csiszolt kőlapok biztonságos tartást adnak a lábuknak. Az idős asszony szorosan mögötte lépdelt, arcán a korábbi feszültség helyét lassan átvette a kíváncsiság. Ahogy a kijelölt úton haladtak tovább, a falakba vásett ősi jelek lágyan derengeni kezdtek a kék fénysugarak érintésére, szinte hívogatva őket a hegy gyomrában rejtőző következő csarnok felé.