A kavicsos gázló partján

A sűrűbb fás szegély alól kilépve a társaság végre elérte a csobogó hegyi patakot. A napfény sziporkázó pikkelyként táncolt a sekély, tiszta víz felszínén, s a part menti mohás sziklák felől kellemes, hűvös pára áradt feléjük, teljesen eloszlatva a meredek leereszkedés fáradalmait.
Borda nem sokat teketázott: élénken csóválva lépett a kavicsos zátonyra, s nagyokat kortyolt a kristálytiszta habokból. Szőre vidáman csillogott a fényben, és láthatóan megkönnyebbült, hogy a kanyargós domboldal után végre sima, hűs talajra érkezett.
– Igazi áldás ez a friss víz ezen a meleg délutánon – sóhajtott fel az idős asszony, s hálás mosollyal ült le egy napérlelte, lapos sziklára. Megigazította a kendőjét, és megkönnyebbülten pihentette meg megfáradt térdeit a sima kőlapon.
Bandi közben a meder vonalát kémlelte. A vízben széles, lapos lépőkövek sorakoztak megbízható távolságban, mintha csak a vándorok kényelmére rakták volna őket össze. Megmerítette a kulacsát a sodrásban, majd bíztatóan intett a társainak. A túlparton elterülő, napsütötte lankák békés nyugalma már karnyújtásnyira volt tőlük.