A kapualj rejtett lépcsője

Mirella finoman belökte a téglakerítés tövében megbújó, félreeső ajtót, amely rekedt reccsenéssel engedett a nyomásnak. A vásári forgatag és az adószedők kiabálása végleg elhalt mögöttük, a kapualj hűvös homálya pedig azonnali menedéket nyújtott a fáradt vándoroknak.
Az idős asszony megkönnyebbülten sóhajtott fel, és hálásan telepedett le az egyik kiszáradt fagerendára. Bandi szemei nyomban felcsillantak, amikor Mirella széles mosollyal előhúzta éles tőrét, és nekilátott a ropogós héjú kenyér megskalpolásának.
– Na, te éhes fészekalja, kapd el! – nyújtott Mirella egy vastag karéjt a fiúnak, majd az asszonynak is kanyarított egy tisztességes adagot a füstölt szalonnából. – A szatócs talán még most is a garasait számolgatja, de nekünk legalább jut egy jó falat.
Borda csendben elfogadta a maga jussát, s miközben egyetlen szempillantás alatt eltüntette az ennivalót, fél szemével továbbra is a sötétedő sikátort vigyázta. A hűséges társ jelenléte megnyugtató védőhálót vont köréjük.
Ahogy Bandi elégedetten törölte meg a száját, hátrahanyatlott a dohos tégláknak. A fal egy szakasza váratlanul halkan engedett a súlyának. A rés mögött egy sötét, lefelé kanyargó lépcsőfok-sor tárult fel, ahonnan sejtelmes, kékesen derengő fény szűrődött fel a mélyből.