A hegyi pemetefű rejtélye

A nyíló fiókokból áradó kámforos és szegfűszeges illatfelhőben az idős asszony elismerően bólintott. Óvatosan megérintett egy köteg megszárított, ezüstös levelű teafüvet, amely még ennyi évszázad után is megőrizte frissességét és gyógyító erejét.
– Ez a hegyi pemetefű és a vadméz eszenciája – mondta halkan, miközben tekintete a rekeszek mélyére tévedett. – A zord teleken ez védte meg a régi lakókat a hideg leheletétől. Ha ezeket kivisszük, a falubéli didergők egész telét megmelengethetjük vele.
Borda kíváncsisága azonban nem lankadt. Az alsóbb polcsorhoz lépett, s orrát a legbelső, sárgaréz szegélyű rekesznek feszítette. Egy halk, fémes pattanással a rekesz hátlapja hátrafordult, és egy apró, csiszolt kőgolyó gördült ki belőle, egyenesen a kutya mancsai elé.
Bandi leguggolt, és felvette a nehéz, meleg tapintású golyót, amelynek felületére finom nap- és hold-rúnákat véstek. Ahogy a tenyerébe zárta, a konzol forgótárcsájának közepén lévő mélyedés gyenge, aranybarna fénnyel kezdett derengeni, mintha csak pontosan ezt a formát várta volna.
– Úgy látszik, a szerkezet nemcsak fűszereket adagol, de kaput is nyit – mondta a fiú bizakodva. Beleillesztette a golyót a konzol nyílásába, mire a terem hátuljában álló legszélesebb rézpolc elmozdult, s mögötte feltárult egy lágyan gőzölgő, meleg átjáró.