A fűszerkamra titkos rekeszei

A kitáruló rézbevonatú boltív mögött egy tágas, melegen derengő belső kamra nyílt meg. A falak mentén finoman polírozott sárgaréz polcok sorakoztak, melyeken apró fogaskerekek forgó mozgásával kis rekeszek adagolták az illatos fűszereket. A levegőt most már nemcsak a fahéj, hanem a szárított szegfűszeg és a mézes ánizs altató, kellemes aromája is átjárta.
– Úgy tűnik, ez a terem a régi építmény szívének fűszerraktára, ahonnan a melegséget és az illatokat szétosztották – jegyezte meg az idős asszony bizakodó mosollyal, miközben óvatosan megérintette a falból kiálló, langyos rézcsövek egyikét. – Az egykori mesterek gondos kézzel terveztek meg mindent, hogy a lent munkálkodók munkája ne gyötrelmes, hanem örömteli legyen.
Borda kíváncsian előrekocogott a selymes fénnyel megvilágított padozaton, és megszaglászott egy lassan forgó sárgaréz tálat, amelyben kristályosodott fűszermorzsák csillogtak. Kellemes horkantással nyugtázta a veszélytelen környezetet, majd meglendítette a farkát, s várakozón Bandira pillantott.
Bandi a kódex lapjait követve a kamra közepén álló rézkonzolhoz lépett. Ott egy hajlított, sárgaréz kart pillantott meg, amelyet a pergamen lapján egy mosolygó napkorong jelölt. A fiú nem habozott: finoman elmozdította a kart. A mechanika halkan kattant, s a falakból kis fafiókok sora csúszott elő, feltárva a rég elveszettnek hitt, gyógyító teafüvek és finom fűszerek tárolóit.