A hegy szíve

A levegő egyre sűrűbb lett, a kékes pulzálás pedig felgyorsult, ahogy a térkép fénye valóban életre keltette a véséseket. A hatalmas kőoszlop mély, rezonáló zúgásba kezdett, amely a csontokig hatolt, mintha maga a hegy lélegezne fel. A spirális minták nem csupán vibráltak, hanem mintha folyékony fényből szövődtek volna, lassan átalakulva, új, ismeretlen jeleket és alakzatokat öltve. Ezek a kékes energiacsíkok lassan leváltak az oszlopról, és a sima falakon táncoló, homályos árnyékokká formálódtak, amik mintha egy elfeledett történetet akartak volna elmesélni.
Bandi hirtelen visszarántotta a kezét az oszlop felületéről, mintha megégette volna magát. Arca eltorzult a meglepetéstől és némi dühtől. „Mi a fene ez?” – mordult fel, hangja elnyelődött a zúgásban. Borda mélyebben felmorgott, borzult szőrével és feszült testtartásával jelezte, hogy a helyzet messze túlmutat a megszokott veszélyeken. Mirella szorosan állt mellette, szemei éberen pásztázták az oszlopról a falakra vetülő, egyre komplexebb ábrákat. Tudta, hogy ez nem egyszerűen egy tárgy, hanem egy kapu valami sokkal nagyobbhoz.
Az idős asszony, aki már az oszlop alján matatott, most felegyenesedett. Kezét, amelyen egy ősi jel volt, ráhelyezte a kőre, mintha az oszlop pulzálását akarná megérteni. „Ez több, mint térkép” – suttogta, a szavai szinte elvesztek a zúgásban. „Ez a hegy szíve. Beszél, de nem a mi nyelvünkön.” Az oszlopról levetülő fényalakzatok egyre gyorsabban váltották egymást, néha felismerni véltek bennük emberi alakokat, állatokat, majd megint absztrakt szimbólumokká foszlottak. A levegő vibrált a felgyülemlett energiától, és egy pillanatra úgy tűnt, mintha a kör alakú terem falai is pulzálni kezdenének a kékes fény ritmusára.
Mirella érezte, ahogy a saját szíve is felveszi a terem ritmusát. A düh, ami eddig hajtotta, most valami mélyebb feszültséggé alakult. Nem tudta, mi következik, de valami azt súgta neki, hogy ez a kőoszlop nem csupán egy útjelző, hanem maga az út. Az oszlop egy utolsó, erőteljes pulzálással felerősítette a fényeit, majd a zúgás elhalkult, és a falakon táncoló árnyak megállapodtak egyetlen, hatalmas, mozdulatlan jelben, ami az oszlop tetejétől az aljáig futott.