A hátsó garat küszöbén

Bandi ujjai óvatosan érintették meg a finoman faragott fadobozt. Amikor felnyitotta a szútette tetőt, a zsanérok halk kattanása meglepő erővel visszhangzott a sötét helyiségben. Borda azonnal felhorkant feszültségében, és egy lépést hátrált, mintha valami rejtett csapdától tartana, ám a doboz mélyén csupán egy finoman megmunkált sárgaréz kulcs és egy vékony, gravírozott kőlap lapult.
— Megvan a továbbvezető út — suttogta Bandi, bár a hangja finoman megcsuklott a benne bujkáló bizonytalanságtól. Megmutatta a kőlapot Bordának, amin a malom alatti csatorna és a patakmeder vázlata rajzolódott ki.
Az idős asszony a kút káváján ülve türelmetlenül benézett a nyitott ajtón. A fojtogató lisztpor és a fanyar mohaszag között a társaság érezte, hogy a csend mögött továbbra is baljós feszültség búvik meg: a régi épület gerendái néha riasztóan megreccsentek a fejük felett.
— Ne kísértsük a szerencsénket ebben a korhadt vázban — mormolta Borda szorongva, miközben tekintetével a malom hátsó garatja felé vezető keskeny ajtót pásztázta.
Bandi bólintott, felkapta a kőlapot, és óvatos léptekkel a hátsó kijárat felé vezette őket. A rozsdás vasretesz a kulcs elfordítására engedett, s a kinyíló szárny mögött felmorajlott a patak hűsítő csobogása. A félhomályos malomból végre kiléptek a lapátkerék melletti nedves sziklapadkára.