A hajnal ígérete

Ahogy az erdő fáin áttört a hajnal első aranyszínű sugara, Mirella szemei kinyíltak. A szekér ponyvájának résein beszűrődő fény megrajzolta a porral táncoló, apró részecskéket, és a levegőben érezni lehetett az éjszakai harmat és a friss avar illatát. Borda, aki látszólag egy percet sem aludt, már éberen figyelte a környezetet, mozdulatlanul ülve a bejáratnál. Halk horkantás hallatszott a szalmából, a kis kutya még elmerült az álmok birodalmában, míg az idős asszony Bandi mellkasára hajtott fejjel, békésen szuszogott.
Mirella óvatosan felegyenesedett, ügyelve, hogy senkit ne ébresszen fel idő előtt. A hűvös reggeli levegő frissen csapta meg arcát, és egy pillanatra elmosolyodott, látva a tölgyfa hatalmas, védelmező ágait. Tudta, hogy ez a menedék csupán átmeneti lehet. A szabadulás utáni első éjszaka megnyugvást hozott, de a szabadság felé vezető út még tartogatott kihívásokat, és a Fekete Csatlósok árnya még mindig az égen gomolygott. Az Öreg Tölgy Menesztése nem csak a falusiakat, de az egész erdő lakóit is bizonytalanságban tartotta.
Előkészítette a reggeli falatokat: aszalt gyümölcsöt és egy darab füstölt sajtot. Amikor Bandi és az idős asszony is felébredtek, Mirella már kiosztotta az élelmet, és egy korsó friss vizet is kínált. Borda elégedetten vette tudomásul a megérdemelt pihenést, de a szemében ott volt a kérdés: mi a következő lépés? Mirella egy pillanatig elgondolkodott, majd elhatározta, hogy a napot az erdő mélyebb részein töltik majd, mielőtt újabb útra kelnének.
Az idős asszony hálásan vette át az élelmet, és Bandi is, aki kipihentebbnek tűnt, mint valaha, lelkesen nyújtotta a kezét a gyümölcsért. A kis csapat újra összeszedte erejét, és bár a pihenés jót tett, mindannyian érezték, hogy a tölgyfa alatt rejtőzködés nem tarthat örökké. Mirella szeme sarkából figyelte Bordát, aki már a szekér mozdítására készült. A remény apró szikrája lüktetett bennük, miközben készülődtek, hogy elhagyják az öreg tölgy biztonságos ölelését, új kalandok felé nézve.