A gyógynövényillatú kupolaterem

A ragyogó fénysugár pontosan a tölgyfa ajtó közepén lévő bronzrozettába csapódott. A nehéz szárny mögött halk, ritmikus kattanások sora indult meg, mintha egy rejtett óraszerkezet ébredt volna fel hosszas álmából. A vasalt pántok engedtek a belső nyomásnak, s a nehéz faajtó minden nyikorgás nélkül, lágyan kitárult.
Mögötte egy tágas, kupolás terem terült el, melynek sziklafalait rézből öntött finom csővezetékek és rendezett polcsorok borították. A levegőben finom, szárított gyógynövények és meleg viasz nyugtató illata terjengett, nyoma sem volt a megszokott barlangi dohosságnak. A mennyezet közepén függő nagy kristálygömb lágy, meleg sárga fénnyel árasztotta el a csiszolt kövezetet.
– Lám csak, a szerkezet még mindig hibátlanul teszi a dolgát – bólintott elégedetten az idős asszony, s megkönnyebbülten átlépett a küszöbön.
Bandi elégedetten elmosolyodott, s intett Bordának, aki vidáman csóválva a farkát ügetett be a terem közepére. A szoba szélén egy faragott tölgyfa asztal állt, rajta aranyozott szélű kódexekkel és apró sárgaréz műszerekkel. A csapat feltöltődve telepedett meg a hívogató csarnokban, készen arra, hogy feltárja a szoba titkait.