A gőzölgő sziklamedence

A meleg pára kényeztetően ölelte körül a vándorokat a hűvös sziklaüregek után. Bandi a térképet óvatosan a mellkasához szorította, nehogy a langyos gőzpára átáztassa a féltett pergament, míg az idős asszony meglepő könnyedséggel lépkedett a felmelegedett sziklaaljzaton. Borda szorosan Mirella mellett haladt, halkan szimatolva a nedves levegőt, s fülelve a járat halk duruzsolását.
Az alagút hamarosan kiszélesedett, s a gőzfüggöny mögül egy természetes kőcsarnok bontakozott ki. A sziklafalakon finom, borostyánszínű erezet futott végig, amelynek mentén apró, meleg vizű források törtek elő. A csarnok közepén egy csiszolt peremű sziklamedence terült el. A kútból hozott aranypor halvány nyoma e fűtött vízben is felragyogott: az apró szemcsék most a medence alján örvénylettek ritmikus körökben, mint egy apró, csillagászati szerkezet fogaskerekei.
– Ez nem csupán egyszerű forrás – jegyezte meg az idős asszony, közelebb hajolva a sziszegve lélegző sziklákhoz. – A hegy gyomrának melege táplálja, s világosan jelzi a továbbvezető ösvényt.
Mirella elégedetten bólintott, s bíztatóan Borda hátára tette a kezét. Bandi a medence fölé hajolt, s a kavargó aranypor mozgását követve észrevette a sziklafali átjárót, amely egyenesen a hegy mélyébe hívogatta őket.