A gőzborította körcsarnok

Mirella nem teketóriázott sokáig: megragadta a vasalt ajtó vastag, kovácsolt karikáját, s egyetlen határozott mozdulattal beljebb tolta a nehéz tölgyfát. A súlyos szárny meglepően könnyen, halk nyikorgással engedett, s a résea kinyílásával sűrű, fűszeres illatú gőzfátyol hömpölygött ki a kinti hűvös homályba.
Borda óvatosan, megfeszített izmokkal lépte át a küszöböt, orrát a magasba emelve szaglászta a langyos levegőt. Mögötte Bandi és az idős asszony is megszeppenve követte a többieket, de a didergő tagjaikat átjáró kellemes pára hamar kioldotta belőlük a szűk lépcsőház feszültségét.
A csapat egy szabályos köralakú csarnokban találta magát. A tér közepén egy nyolcszögletű, csiszolt kőmedence emelkedett, amelynek mélyéből lassan pulzáló, meleg fényű gőzoszlopok törtek fel a magasba. A sejtelmes derengés lágyan világította be a falak csiszolt kőlapcsijait és a mennyezet íveit.
– No, legalább fázni nem fogunk – jegyezte meg Mirella könnyed mosollyal, miközben kíváncsian szemügyre vette a terem túlsó oldalát. – A vásári hajsza után ez a hely kifejezetten úri kényelmet kínál.
Az idős asszony megkönnyebbülten sóhajtott fel, és óvatosan egy kőpad szélére eresztette a batyuját, míg Bandi bizonytalan léptekkel a nyolcszögletű medence felé indult. A rejtett csarnok békéje egyetlen szempillantás alatt elfeledtette velük a felettük elterülő város veszélyeit.