A gépezet dallama

A dübörgő hang, amely eddig csak a nyers erőt sugallta, most finomodni kezdett. Mintha egy láthatatlan karmester intésére, a kaotikus morajlás egyre inkább rendeződött, és egy mély, de bonyolult zenei motívummá alakult. Már nem csupán a csontokig hatoló rezgés volt, hanem egy óriási szerkezet lélegzetvétele, melyben a fémes süvítések és a tompa puffanások aprólékos, ismétlődő ritmussá álltak össze. Mirella érezte, ahogy a talpa alatt a kőpadló is ütemesen lüktet, mintha a csarnok az ébredező gépezet ütemére járná lassú, méltóságteljes táncát.
Az ajtó narancssárga pulzálása most egyenletesebbé vált, a szikrák már nem pattogtak szanaszét, hanem a vasalatok mélyedéseiben gyűltek össze, mintha folyékony fénnyé alakulnának. A gőz utolsó fátylai is felszálltak, és most már tisztán látszott az ajtó teljes felülete, rajta vastag, rozsdamentesnek tűnő vaslemezek, melyeket ismeretlen, futurisztikus minták díszítettek, mintha egy ősi civilizáció technológiai csodái lennének.
Bandi szája tátva maradt, szemei elkerekedtek a csodálkozástól. „Hallod ezt? Mintha… mintha egy óriásóra járna odabent! Vagy egy szív!” – suttogta, a hangja elveszett a dübörgés és szütyörgés kakofóniájában. Borda szeme szinte szikrázott a koncentrációtól, bal kezével a hüvelyében tartotta kardját, jelezve, hogy továbbra is készenlétben áll, de arcán a remény halvány mosolya tükröződött. Az idős asszony pedig csak bólogatott, elégedetten hunyorogva. „A ritmus. Megtalálta a ritmusát. Most már csak követni kell.”
A kristálygömb, mintha válaszolt volna az ajtó felől érkező, immár rendezett hangzavarra, hirtelen leállt az emelkedéssel. Egy pillanatra megállapodott, majd lassan ereszkedni kezdett, de nem lefelé, hanem az ajtó felé. Apró, kékes fénysugarakat lövellve maga elé, utat mutatva, mintha felszólítaná őket, hogy közelebb merészkedjenek. A korábban elhalványult szimbólumok az ajtó felületén most halványan felizzottak, mintha várták volna Mirella érintését, de a gépezet új hangja most dominált mindent. Ez már nem csupán morajlás volt, hanem egy világ ébredésének zenei kísérete, hívogató és titokzatos, ígéretet rejtve a vasalt tölgyfa ajtó mögött.