A gát alatti csatorna

A szabad levegő kellemesen hűsítette az arcukat a fojtogató, dohos malombelső után. A vízimalom hatalmas kerekén komótosan csorgott alá a patak habzó vize, s a lapátok halk, ritmikus csobogással kísérték a vándorok minden mozdulatát. Bandi a napsütés felé fordította a dobozból előkerült gravírozott kőlapot, hogy alaposabban szemügyre vegye az azon futó finom vonalakat.
A rajz tisztán mutatta a továbbvezető utat: a lapátkerék mögötti sziklás peremről egy keskeny, vízi növényekkel benőtt ösvény vezetett le közvetlenül a patakmederhez, ahol a régi gát vaskos kőfala alatt egy félhomályos csatornabejárat rejtőzött. Az idős asszony megkönnyebbülten sóhajtott fel, alaposan megigazította a kendőjét, és csavart egyet a szoknyája szélén, nehogy a nedves sziklákon botoljon meg. Borda szorosan a nyomában maradt, éber tekintettel kémlelve a túlparti sűrű bozótost.
— Úgy tűnik, a vízi út megkímél bennünket a meredek kapaszkodótól — jegyezte meg Bandi könnyed mosollyal, miközben biztonságosan elrakta a kulcsot és a kőlapot. — A gát alatti csatorna egyenesen a völgy alsó szakaszára visz.
Elindultak a mohás kőperem mentén, lépteik nyomán apró kavicsok pottyantak a habzó vízbe. A malom nyomasztó falai mögöttük maradtak, s a friss, erdei levegő visszahozta a társaság jókedvét, miközben lassan megközelítették a gát sötétlő ívét.