A fűszerillatú kamra kapujában

Bandi óvatosan megközelítette a halkan kattogó kőgömböt. Ahogy közelebbről figyelte, észrevette, hogy a szerkezet ütemes mozgása során minden egyes fordulatnál szabaddá válik egy keskeny, száraz perem a sziklafal tövében.
– Ott... átférünk – suttogta feszülten, bár a hangja kissé megbicsaklott.
Az idős asszony szorosabban markolta vándorbotját, és óvatosan bólintott.
– Vigyázz a lépteidre, fiam! – suttogta riadtan.
Bandi kiszámította a golyó mozgását, s amikor a csillogó kőtömeg eltávolodott a faltól, egy gyors lépéssel átlendült a túloldalra. Borda sem teketóriázott: fülét hátracsapva, halk szűköléssel ugrott a fiú után, s biztonságban földet ért a nedves köveken. Végül az idős asszony is átsuhant a keskeny résen, pont mielőtt a súlyos kőgolyó újra visszagördült volna a járat közepére.
A kattogó mechanizmust maguk mögött hagyva a sűrű pára hirtelen ritkulni kezdett. A nyirkos meleg helyét hamarosan különös, szárazabb légáramlat váltotta fel, amelyben finom fűszerillat és szárított növények aromája keveredett a sziklák hűvös huzatával. A folyosó némi emelkedő után egy faragott tölgyfa ajtóban végződött.
– Nézzétek! Ott egy ajtó! – mutatott előre Bandi, ahogy a gally fénye bevilágította a cirádás küszöböt.