A fényből szőtt átjáró

Bandi óvatosan kinyújtotta a kezét, és ujjhegyeivel megérintette a kékesfehér fénypontot. A kő nem volt fagyos; kellemes, tavaszi melegséget árasztott, pontosan úgy, mint a Mirella markában lapuló Álmok Anyaga. Ahogy a lány közelebb lépett, a kezében tartott fénylő darabka szinte táncolni kezdett, mintha köszönteni akarná a falban rejlő testvérét. Borda elégedetten vakkantott egyet, jelezve, hogy a közvetlen veszély elszállt, majd büszkén feszítve az üreg elé állt, mintha ő maga fedezte volna fel a titkot.
A két fényforrás találkozásakor halk, kristálytiszta csengés futott végig a szűk járaton. A suttogó huzat hirtelen elült, és a sziklafal, amely eddig áthatolhatatlannak tűnt, lágyan, mint a hajnali pára, elkezdett eloszlani. Egy tágasabb, lefelé lejtő folyosó tárult fel előttük, melynek falait sűrűn benőtte a világító, puha mohaszerűség.
– Ez az út egyenesen a szegénynegyed kiszáradt kútjai alá vezet – suttogta az idős asszony, miközben ujjaival végigsimította a fénylő mohát. – Kikerüli az uraságok adószedő kapuit és a gőgös őrséget.
Bandi elvigyorodott a hír hallatán. Mirella fejében már össze is állt a terv: a barlang mélyén talált kincset és ezt a biztonságos, titkos járatot használva végre közvetlen segítséget vihetnek a didergő pulyáknak és a nélkülöző családoknak, épp a torkos tiszttartók nótája alatt. Borda vidám farokcsóválással indult meg az új úton, készen arra, hogy a csapatot a sötétségből egyenesen a remény felé vezesse.