A csillogó csarnok retesze

Borda óvatosan tette meg az első lépést a keskeny átkelőn, biztosítva az utat a többiek előtt. A fénysugarak szinte szilárd pallóként vezették lépteiket a sötét mélység felett, így a kis csapat minden nehézség nélkül ért át a szurdok túloldalára.
A sziklahíd túlvégen a járat hirtelen tágasabbá vált, s egy hatalmas, faragott kőkapu állta útjukat. A kapu felületét ősi, indás motívumok díszítették, amelyek halványan lüktettek a térkép aranyló derengésében.
– Nézzétek, milyen mesteri munka – jegyezte meg az idős asszony halkan, ámulva a minták finomságán.
Amint Bandi közelebb lépett és óvatosan megérintette a kőtáblát, a kapuszárnyak meglepő könnyedséggel, halk szisszenéssel tárultak ki előttük, mintha csak az érkezésükre vártak volna.
A kapun túl egy bámulatos, csillogó csarnok terült el. A magas boltívekről csüngő kristályszerű képződmények ezer színben verték vissza a náluk lévő fénycsóvákat, teljesen elűzve a sötétséget. a csarnok közepén egy magányos, csiszolt kőtalapzat állt.
Bandi kíváncsian lépett a tömbhöz. Ahogy tüzetesebben megvizsgálta az oldalát, ujja megakadt egy alig látható mélyedésben. Egy határozott mozdulattal elmozdította az ott megbúvó, rejtett reteszt, mire a szerkezet halkan megkattant.