Véget nem érő történet

Mirella és az ekhós szekér · Mirella

A bükkfa rovátkája

Ahogy a vándorok kiverekedték magukat a szűk résen, a hűvös, friss hegyi levegő hirtelen megsimogatta a homlokukat. A sötét sziklagyomor fojtogató szorítása után a kinti világ szinte vakítóan világosnak és hívogatónak tűnt. A sziklahasadék a hegyoldal egy csendes, eldugott szegletébe vezetett, ahol a vadon burjánzó növényzet már felülkerekedett a mohás kőlapokon.
Bandi fújtatva támaszkodott le az első laposabb sziklára, s óvatosan megdörzsölte a kőfalhoz horzsolt könyökét. A denevérek keltette csipkedő rémület gyorsan elpárolgott belőle, ahogy meghallotta a lombkoronák közt bujkáló madarak csicsergését. Az idős asszony is mélyet lélegzett, s megkönnyebbült sóhajjal egyenesítette ki elcsigázott hátát.
Borda lépett ki utolsóként, széles vállával szinte megtágítva a kőrepedést. Éber tekintettel mérte fel a környéket, de a meredek hegyoldal békésnek és érintetlennek bizonyult. Elégedett mormogással porolta le a zubbonyát, majd a közeli fák sűrűje felé intett a fejével.
– Nincs idő álldogálni. A bükkfa jelzései errefelé vezetnek – jegyezte meg határozottan, s máris tette a lépteit.
Valóban, alig pár lépésre tőlük, egy öreg bükkfa törzsén halványan még kivehető volt a csapás régi rovátkája. A csapat összeszedte maradék erejét, s a sötét folyosó megpróbáltatásait maguk mögött hagyva beléptek a fák védelmező árnyékába.
Ebben a részben

Szereplők

—

Helyszín

—

Előző jelenet szereplői

  • bandi
  • borda
  • idos-asszony

Részvétel

Részvétel

A művelethez belépés kell.

A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.