A bükkfa hűsében

A lankás lejtő hamarosan véget ért, s a kis csapat belépett a matuzsálemi bükkfa terjedelmes árnyékába. A hűvös lombozat alatt a napperzselt levegőt felváltotta az avar és a friss föld édeskés illata. Az idős asszony megkönnyebbülten sóhajtott fel, amint hátát az óriási törzsnek támasztva leereszkedett a vastag, mohás gyökerek közé.
Bandi óvatosan elcsomagolta a sárgaréz kulcsot a tarisznyájába. A fém még mindig őrizte a föld alatti járat hűvösségét, de a fiú tudta, hogy a szerkezet által kinyitott út örökre megváltoztatta a sorsukat. Tenyerével megszabadította a portól a ruháját, majd a fák törzsei között kémlelt előre.
– Nézzétek, a gyökerek közt egy kis csermely folyik – mutatott Bandi a sziklák közül kibukkanó kristálytiszta erecskére. – Ihatunk egy keveset, s fújhatunk egyet, mielőtt továbbállnánk.
Borda azonban nesztelen léptekkel körbejárta a lombkorona szélét. Fegyverét készenlétben tartva pásztázta a sűrű bozótost. Nem bízott a látszólagos békében; a hegy gyomrát ugyan maguk mögött hagyták, de a völgy számtalan új veszélyt rejthetett. Egyik kezét a markolaton tartva figyelmeztetően intett társainak, hogy maradjanak a fák védelmező takarásában.