A bőrtok titka

A megrémült kém vacogó fogaival hiába próbált szót formálni, Mirella nem az a fajta volt, aki tétlenül várja a hosszas nyögvenyelést. Határozott mozdulattal leguggolt a fogoly elé, és gátlástalanul átkutatta annak átázott, nehéz posztókabátját. A nyirkos bélésből egy viasszal lepecsételt, csöpögő bőrtok került elő.
Borda egyetlen lépéssel közelebb lépett, s hatalmas, fenyegető árnyéka sötét paplanként borult a vacogó alakra. A kém ettől a néma nyomástól végképp megtört.
– A gázlónál... ott vártak volna rátok! – nyögte ki végül a pórul járt flótás, miközben kétségbeesetten pislogott. – De a tiszttartó úr azt hitte, átvertétek, ezért a déli ösvényre vezényelte a hajdúkat!
Mirella halk kacajjal pattintotta ki a bőrtok rézcsatját. A nedves papíroson a környék rejtett ösvényei és az adószedők titkos útvonalai álltak.
– Milyen figyelmes ez a tiszttartó – csipkelődött Mirella, és Bandira kacsintott, aki erre végre megkönnyebbülten kiengedte a levegőt. Az idős asszony imája is halkabb mormolássá szelídült. – Míg a vitézek a déli kanyarban fáznak a sötétben, mi az északi tisztáson át kényelmesen kisétálunk. Borda, kösd be a száját, aztán indulás!