A biztonságos csapás

Mirella nekilátott a feladatnak. A sűrű bozót szélén talált egy szívós, kidőlt tölgyfaágat, amely tökéletes emelőnek ígérkezett a sárba süppedt kerekes tengely alá.
– Borda, felülről támaszd! – vetette oda halkan, feszült figyelemmel a kutyának.
A fekete ebe azonnal a faágnak feszítette a mellkasát, miközben fészkelődő pillantással kémlelte a fákközi homályt. Mirella teljes testsúlyával rásúlyozott a rögtönzött karra. A megrepedt fém és a fa száraz nyikordulással engedett, s a beragadt kerék lassan kiemelkedett a süppedős kátyúból.
– Most, anyókám! Csúsztassa alá azt a lapos követ! – intett szaggatottan a lány.
Az idős asszony reszkető kézzel tolta be a szikl دارabot a tengely alá, ahogy Mirella mutatta. A lány ezután a saját övéről gyors mozdulattal lecsatolt egy erős bőrszíjat, és ügyes, gyakorlott mozdulatokkal áthurkolta, majd rögzítette a megpattant kötést.
– Ez megtartja a következő faluig. De ne időzzön az erdei úton! – figyelmeztette röviden.
– Köszönöm... az ég áldja meg kelmedet! – suttogta az asszony, miközben még mindig riadtan pillantgatott a mogyoróbokrok közé.
Borda ekkor halk, fojtott vakkantással jelezte a feszültséget: az északi ösvény felől halk avarzörgés hallatszott. Nincs vesztegetni való idő. Mirella segített a néninek visszakapaszkodni a bakra, majd egy határozott csapással rácsapott a lovak gyeplőjére, útjára bocsátva a megmenekült ekhós kocsit.