XXIV/4. A rézkapszula fészke — Váratlan menetrend

A sárgaréz csőposta éhes torfoka szisszenve nyelte el a guruló Henderson gombot. A vákuum nem válogatott: a hivatali hierarchia csúcsára törő rézkarika szélsebesen repült felfelé a sötét, csikorgó fémcsövekben, ahol csak a sűrített levegő süvítése és a régóta lerakódott koromszemcsék adtak ritmust a száguldásnak.
Odalenn a homályos alagsorban a kazánfűtő elégedetten csettintett a nyelvével. A kenderkóccal fényesre dörzsölt antikvárius gomb immár makulátlanul ragyogott a durva marhabőr kötény szélén. A munkás azonban nem vesztegette az időt: egy hirtelen mozdulattal kioldotta a kötény szíját, és a szennyes munkaruhát lazán rádobta az alagsori teherliftre vivő futószalagra.
Henderson eközben elérte a harmadik és a negyedik emelet közötti elágazást. A pneumatikus csatorna mechanikus terelőlapja éppen abban a másodpercben váltott át, amikor a gomb megérkezett a csomóponthoz. Ahelyett, hogy a főosztályvezető bársonyozott asztalára potyogott volna, egy oldalsó, rég elfeledett elszívóágba pördült.
A sötét csővezeték egy apró, nemezzel bélelt fogadókosárban végződött, ahol már több tucat eltévedt körző, kiszáradt tustoll és egy elfeledett iratkapocs várakozott. Henderson tompa koppanással landolt a nemezágyon, éppen egy sárga iktatókártya tetején.
Lent a szalagon az antikvárius lassan megindult a központi mosoda irányába. A hivatali gépezet olajozottan működött tovább: az alkatrészek helyet cseréltek, a rendszer pedig nem tűrt semmiféle hiányt a leltárban.
A fal mögül hirtelen egy fémes kattanás visszhangzott, ahogy az alagsori lift ajtaja kinyílt.