XXIII/3. A fahéj aromája — Kódolt uzsonna

Az irattáros nem sietett. Lassan, kimért mozdulatokkal elővett a fiókból egy apró, sárgaréz csipeszt, és óvatosan felemelte a padlóról a gőzölgő hengert. Sem a kódkönyvet, sem a rejtjelfejtő táblázatot nem nyitotta ki; ehelyett egyetlen finom csavarással lekapcsolta a fémtok kupakját.
A hengerből nem rejtjeles pergamen került elő, hanem egy hajszálvékony, fahéjas cukormázzal bevont, gőzölgő tésztatekercs. A Minisztérium belső csőpostája nem a hadiügyi vezérkar stratégiáját továbbította, hanem a földalatti konyha frissen sütött tízóraiját.
– Zseniális álcázás – suttogta Henderson, miközben gombteste aprót rezzent a posztószöveten. – Szerves kémiai csatornán átküldött biológiai információ. A cukormáz minta-sűrűsége nyilvánvalóan a tengerészeti koordinátákat rejti.
– Ez egy pékáru, Henderson – jegyezte meg fanyarul az antikvárius, amennyire a rézöntvény feszessége engedte.
Az irattáros gépies nyugalommal bekapta a süteményt, a szárazra törölt üres hengert visszadobta a szellőző nyílásába, majd egyetlen bejegyzést tett a hivatali lajstromba: „Tízórai vételezve, állag megfelelő.” Lezárta a könyvet, és a hátsó adattár felé indulva elhagyta a helyiséget.
A szobára fojtogató csend telepedett. A fogas alatti padlódeszkák mélyén azonban halk, ritmikus kattogás indult meg: a mélyben futó csőpostahálózat lassan forgatni kezdte a vastag gőzcsöveket.