XLVII/7. A gépi varrókar — Foltozási kényszerintézkedés

A gigantikus, acélból és rézből kovácsolt tű sziszegve csapódott le Henderson hajtókájánál, éppen csak elkerülve a férfi kulcscsontját. A művelet nem finomkodott: a szerkezet vastag, kátrányillatú ipari fonalat húzott végig a megbomlott varráson, meglepően gyors és durva öltésekkel.
– Ne mozduljon! – sziszegte az antikvárius, miközben próbált hátrafelé araszolni, ám a gépi kar rugalmas csuklója követte őket.
– Szerkezeti hiányosság elhárítva. Ideiglenes rögzítés alkalmazva – jelentette be a hűvös hangszóró.
A gép azonban nem állt meg a hajtókánál. Egyetlen lendületes öltéssel a kar összevarrta Henderson zakójának ujját az antikvárius kopott kabátjának szegélyével. A két férfi meglepetten tapasztalta, hogy a vastag cérna keményebben tartja őket egymáshoz, mint egy acélbilincs.
– Ezt most komolyan együttes tétellé minősítették? – zihálta Henderson, hiába rángatva a karját.
A padló e pillanatban megállíthatatlanul megdőlt alatta, és a csuklónál fogva összefűzött pár tehetetlenül csúszott lefelé a rézborítású csúszdán. Az alagút végén sűrű, nehéz olajszag terjengtem, és a mélyből egy ütemes, fémes csattanás visszhangzott: az iktatóprés nehéz tömbje már a következő bélyegzési ciklusra készült.