99/1. A kattogó falióra — A mechanikus szomszédság

Mr. Henderson köszörülte meg a torkát elsőként, hiszen a szilárd üzleti megfontolások mindig is felülírták a térbeli képtelenségeket. Ha az ajtó túloldalán ismét az antikvárium terült el, az legfeljebb azt jelentette, hogy az ingatlan elrendezése rendkívül gazdaságos.
– Ez csupán fénytörési hiba, kedves barátom – jelentette ki Henderson, s határozott léptekkel átsétált a nyitott ajtókereten.
A csizma koppanása pontosan egyszerre hallatszott a szoba két szélén. Amint átlépett, saját maga mögött bukkant ki, éppen abban a pillanatban, amikor az Antikvárius elképedve hátralépett. A mozdulat tökéletes szinkronban zárult, mint egy alaposan megolajozott fogaskerék-pár.
A sötét sarokban álló falióra tölgyfa ajtaja ekkor halk reccsenéssel feltárult. Az inga helyén azonban nem rézsúlyok lengtek: egy apró, hajtókaros sárgaréz tálca tolult előre a tokból, amin egy gőzölgő, frissen lefőzött fekete tea állt finom porceláncsészében.
– Úgy tűnik, a hálózat nemcsak a térszerkezetet tartja fenn, hanem a vendéglátóipari kötelezettségeket is – jegyezte meg Henderson, és némi gyanakvással a csészéért nyúlt.
Az Antikvárius óvatosan megkocogtatta a falióra üvegét. A mutatók nem körbe jártak, hanem oda-vissza ugráltak két másodperc között. A tea felszínén, a felszálló gőzben apró, fémből tekergőző betűk formálódtak.