98/1. A rézcsatos facsomag — Az elhalasztott kézbesítés

A küszöbön álló rézcsatos facsomag pontosan három centiméterre állt meg az Antikvárius kopott papucsától. Odakint a ködbe burkolózott utcán senki sem járt, a szomszédos teázó felől átderengő aranyló fényben sem látszott küldönc árnyéka. A küldemény mintha magától érkezett volna, kiszámított, mértani precizitással.
Az Antikvárius gyanakvóan felvette a dobozt. Meglepően könnyű volt, mintha a kemény tölgyfaborítás alatt csupán sűrített levegő és néhány laza sárgaréz alkatrész rejtezne. A fedelén nem szerepelt se név, se címzés, csupán egy apró, süllyesztett számlap, amelynek számlálója jelenleg a nullán állt.
– Valószínűleg félreértés – morogta az Antikvárius, és a dermesztő hideg ellenére az íróasztalához lépett. – Egy újabb adminisztrációs tévedés a központi elosztó részéről.
A doboz csatja halkan kipattant, amint a hideg asztallapra helyezte. A nyílásból nem gőz szivárgott ki, sőt, még csak nem is a megszokott gót betűs szalag. Ehelyett egy finom, csontszínű papírtekercs türemkedett elő, amin mindössze egyetlen, nyomtatott mondat állt: „Kérjük, ellenőrizze a csomag tartalmának hőmérsékletét a nyugta aláírása előtt.”
Az Antikvárius óvatosan benyúlt a doboz belsejébe. Ujjai valami rendkívül sima, hideg és hengeres tárgyat érintettek, amely halkan moccant a sötétben.
A sarokban álló óra ütött egyet, s a bolt ablakán kívül, a sötét utcai lámpa tövében felizzott egy apró, vörös rézcső vége.