97/2. A minősített párolgás — A nyomáscsökkentő illúzió

Az Antikvárius nem esett pánikba; a szakmai ártalom tette: negyven, tölgyfa- és nyomdafesték-szagban eltöltött év után a váratlan gőzsugárban nem veszélyt, hanem prémium kényelmi funkciót szimatolt.
– Inkunábula-párásító – állapította meg szárazon, miközben csipesszel közelebb emelte a számlaphoz az egyik repedezett bőrkötésű kódexet. – A tizenkilencedik századi mesterek gondoltak a száraz téli levegőre. Zseniális.
A gőzsugár fahéj és hűvös gépolaj keverékét árasztotta. Az Antikvárius elégedetten megigazította az orrán a szemüvegét, s a gőz fölé tartotta az atlasz elnyűtt sarkát. Arra számított, hogy a megkeményedett marhabőr lágyulni kezd, ám a nedvesség hatására egészen más történt: a lap szélén lévő apró, kézzel rajzolt virágminta mintázata átrendeződött. A szirmok vékony géprajzi vonalakká egyenesedtek ki, és egy nyolcjegyű számsorrá álltak össze.
– Elővigyázatossági regiszter – bólintott a férfi, s félretette a kódexet, megnyugtatva önmagát. Meg volt győződve róla, hogy a doboz csupán egy különleges, biztonsági adattároló, amely a hőt használja fel az elrejtett írások feltárására.
Ám mielőtt alaposabban szemügyre vehette volna a számsort, a padlódeszkák alól mély, fémlemezes koccanás hallatszott. A doboz ritmikus kattogása hirtelen átváltott egy nehezebb, fémes ütemre, s a szoba sarkában álló réz gyertyatartó alatti padlórésből halk szívóhang kíséretében egy újabb, hajszálvékony sárgaréz cső emelkedett ki, egyenesen a falban futó fűtéscső felé törekedve.